Lekésni a vonatot minden reggel 8:52-kor,
Közös csészéből kávét szürcsölni.
Olyan titkokat megosztani amikről azt hittük senki más nem tudja őket,
Ez az, ami hiányzik.
Az új látásmód, amit a szerelem adott,
A félénk vigyorod mikor azt kérdezted szeretnék-e kulcsot a lakásodhoz.
A törődő cirógatásod,
Ez az, ami hiányzik.
Beloptad magad a ragyogó mosolyoddal, lázba hoztál,
Együtt kocsikáztunk az új autóddal, szabadon.
És ha igaz, hogy a szerelem vak, hát én szívesen voltam vak,
Azt éreztetted velem, hogy van jövőnk, lehet és lesz is.
Ahogyan azt mondtad nélküled senki lennék,
A szokásod, hogy túlárazott parfümökkel áztattad magad,
Mikor leoltottad a lámpáid, miközben tudtam, hogy otthon vagy,
az, ami nem hiányzik.
Fogadok úgy használod a régi varázsod, mintha új lenne,
Száguldozol egy újabb szerencsétlennel az anyósülésen,
Aki valószínűleg azt hiszi ő az utolsó a kevés szerencsés közül,
Kíváncsi vagyok tudja-e, hogy átverik, ahogyan én is tudom.
Hogy egyedül saját magamat kérdőjeleztem meg mikor veled voltam,
Mintha bolond lennék, amiért várok valamit az élettől.
Ahogyan megaláztál mindenki előtt akit ismertünk,
az, ami nem hiányzik belőled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése